a törököknek van egy szokásuk, amit muszáj leírnom! katával egymás mellett sétáltunk, mire az egyikük beállt közénk, hogy ha két azonos keresztnevű ember sétál egymás mellett, közéjük kell állni, és ilyenkor kívánni lehet. úgyhogy odaállt, összetette a kezeit, és kívánt. nekem nagyon tetszik!
kedden gentben jártunk, ültünk, csónakáztunk. ebből a csónakázás volt a legjobb! gyönyörű idő volt, le is égett a vállam. persze reggel még azon gondolkoztam, hogy vigyek-e esernyőt. volt egy vicci sztori. két szlovák csajjal beszélgettem (angolul), az egyiküknek nagyon tetszett a haja, de nem tudta elmondani, hogy csinálta. mondott valamit a másiknak, a mondatban szerepelt, hogy „magyarszka” és erre a másik csajszi elmondja nekem magyarul. aztán kiderült, hogy igazából a széphajú is érti a nyelvünket, mert az apukája magyar, és ha jól emlékszem komárnoban lakik. innentől kezdve érdekes volt újra angolul beszélni. felmásztunk az itteni nagy toronyba, nem úgy mint bruggeben. tök jó, az állandó itthoni lépcsőzés és a bicajozás után kb. meg sem kottyant az a kilencvenakárhány méter magas tornyocska.:)
a délutáni órákban kiültünk egy szép térre sörözni. (tök jó, hogy itt a tanárok mindig ilyen ötletekkel állnak elő.:)) legtöbben tudjátok, hogy nagyon lassú sörivó vagyok (bár fejlődő tendenciát mutatok, és a sört is egyre jobban szeretem), úgyhogy úgy esett, hogy elpofáztam az időt, és már mindenki megitta a maga itókáját, amikor nekem még kétharmadig volt a poharam. mivel otthagyni nem akartam, de a többieket sem akartam megvárakoztatni, gyorsan le kellett csorgatni eme nedűt a torkomon. némi segítséget ugyan kaptam, no de azért ez mégsem volt semmi. ráadásul ezután kimentünk a napra, hát mondanom sem kell, hogy kissé sikerült becsiccsentenem ettől az akciótól. no de azért annyira nem volt vészes.
amúgy egyre javuló hangulatomat jellemzi az is, hogy visszatért a dudorászó, énekelgető kedvem.
szintén a keddhez köthető, hogy az utolsó zoknimat húztam fel: elfogytak a tiszták. így miután megérkeztünk, itthon főztem egy fincsi vacsit (padlizsános gombás kukoricás rizs – ancsi után szabadon), és elmentem a laundryba. kis nehézséget jelentet, hogy a mosógépek használati utasítása csak flamandul volt kiírva, de sikerült kitalálnom, mi mit jelent, és hogy egyáltalán mi a különbség a kisebb és a nagyobb gépek között (az egyik a mosó, a másik a szárító…). igazából tökre élveztem.:) lehet, hogy néhány alkalom után már nem fogom annyira, és tudom, ancs, te a végére már kifejezetten utáltad, de tökjó, hogy ezt is kipróbáltam.:)
tegnap csak délelőtt volt sulink, délután az egyik tanár nénink versenyt rendezett nekünk. egyrészt voltak kérdések belgiumról (sorolj fel 15 belga sört, kit tekintenek a belgák hazájuk legnagyobb írójának, stb), másrészt 10 állomást be kellett járnunk a városban, ahol csoportképet kellett készíteni, és hát igen, ezeket meg is kellett találni.. klassz volt. néhány képen látszik, hogy a kezünkben ESERNYŐ van, ugyanis esett az eső!! azt hiszem, már panaszkodtam itt is, hogy még nem tudtam kipróbálni a csudijó esernyőmet: hát most kipróbáltam!:D
este – rendes erasmus diákhoz híven – bulizni mentünk. a bemelegítés anettéknál történt. az ház hihetetlen! olyan belül, mint egy régi, elvarázsolt kastély. a ház körül esténként denevérek keringenek, és a landlord nem mondja meg, hol alszik! mivel a dolgok eléggé összevágtak, a lányok arra gondoltak, hogy biztosan van a pincében egy koporsó, és abban… azt is tudni kell róla, hogy rengeteg nyelven beszél, többek között magyarul és lengyelül is a megszokott flamand, angol, német mellett (magyarok és lengyelek mentünk oda tegnap, azért ezt a kettőt emeltem ki), úgyhogy gyakorlatilag nem tudunk úgy beszélni, hogy ne értené. a ház amúgy hatalmas. ezt pedig azért emelem ki, mert a lányok megkeresték az alvóhelyét, ami pedig nem máshol van, mint a lépcső alatti beépített ruhásszekrényben!! láttam képeket róla, a kabátok mellett/alatt szépen be van vetve az ágyikó.. durva.. ráadásul van egy saját stúdiója is, simán lakhatna ott is. kicsit sajnálom, valami biztosan nincs rendben vele.
ma suli után hazajöttem, és nekiálltam főzicskézni. hallom, hogy jön be valaki a bejárati ajtón, két női hang beszél egymáshoz, és az egyik mond valamit a 6th room-ról. no de az az enyém! utánuk megyek, elkezdünk beszélni, mire kiderült, hogy a nőci a lánykának ki akarja adni a 6-os szobát. és akkor összeállt a kép, hogy ezek összecserélték a szobákat, a kulcsokat, mindent. ugyanis a szerződésemre kamer 2 van írva, ami kettes szobát jelent, mint azt valamelyik nap flamandórán megtudtam, de a 6-oshoz kaptam kulcsot, erről láttunk képeket a neten, ez van a 4. emeleteten, mint azt írták. és a közvetítőnőnek a kettes szobához volt kulcsa. mondta, hogy akkor beköltözhetek, ha gondolom. és ugyan világosabb, és nem kell annyit lépcsőzni, közelebb van a fürdőhöz és a konyhához, de nem gondolom. mármint nem akarok cserélni. viszont nagyon remélem, hogy a lány kiveszi a szobát. miután megnézte, itt maradt beszélgetni. nagyon-nagyon szimpi, cseréltünk telefonszámot, hétvégén lehet össze is futunk. amúgy osztrák és fashiont jött tanulni ide.
és még annyi, hogy hétvégén dupla szülinapozunk, van egy olyan érzésem. katának is (mint nektek, ancsa és julis) 13-án van a szülinapja, és ez igencsak közel van a 16-hoz. juhéjj!:)