ez a cím mondjuk nem tetszik. remélem nem az utolsó napjaim voltak ezek ott. vissza szeretnék menni.
még ott abban a belga városban írtam mindig ilyen kis cetlikre, hogy mik történtek, hogy ne felejtsem el leírni. és így tettem az utolsó héten is. csak eezeket a kis cetliket nem találom. pedig úgy emlékszem, hogy hazahoztam, de nincs meg egy sem.:( így elég nehéz lesz ilyen távlatban összeszedni a dolgokat, nem lesz teljes, de hát mindegy.
emlékszem, hogy az utolsó héten totál az volt a benyomásom, hogy milyen szép kis kerete van ennek a fél évnek. pontokban.
- bicikli hiánya
- szarakodó ajtózár
- bizonytalan szállás (10 nappal korábban ki kellett volna költöznöm)
- ismerősök hiánya ill. igen kevés ismerős
- dávid és valaki (beksi/bia)
- para a csomagjaim súlya miatt
- sííííírhatnék
egész héten, ha csak tehettem kasteelbiert ittam. és ha csak tehettem az ismerőseimmel voltam. dávidékat guide-olgattam, megmutattam a legfontosabbakat: a belvárost, a muset, a vöröslámpás negyedet (mert ők még nem láttak ilyet korábban), elküldtem őket brugge-be, etettem velük szendvicset és frityeszt, sőt biával mi még ettünk kagyleszt is. szóval tényleg igyekeztem olyan mindent bele hetet élni, és még egyszer megölelni a várost.
sok mindent ott kellett hagynom a hülye súlylimit miatt. sok olyan tárgyat ott hagytam, ami emlék volt, de totál haszontalan, meg olyat is, ami hasznos, de nagy volt, pl.
- a szobámat díszítő képeslapok felét (persze nem azokat, amiket postán kaptam kedves emberektől, hanem amiket itt-ott összeszedtem)
- hohét és lucyt (egyiket annemieknek adtam, másikat lottenek)
- a takarómat, párnámat, pokrócot, dobozokat, kukát
- cikkeket, amiket nem olvastam el
- a mosdó feletti lámpán levő mikulássapkát
- csomó zoknit
- egy holland antwerpen ismertető könyvet benne 50 euróval (ezt utólag tudtam meg, de a pénz már úton van hazafelé)
meg még egy csomó-csomó mindent.
a reptéren ott kellett hagynom az esernyőmet. a gyönyörő átlátszó pöttyös esernyőmet. érthetetlen, mert ugyanazzal a járattal hoztam két másikat. amikor oda kellett adnom a bácsinak, nagyon kevés választott el attól, hogy sírjak. meg hát alapból, egész úton.. (jaj, nagyon nehéz ezekre visszagondolni most, mármint fájdalmas)
itthon hatalmas hó fogadott minket. az éjszaka alatt átrendszereztem a cuccaimat, megpakoltam az egyik bőröndömet azokkal a holmikkal, amiket síelni akartam vinni, aludtam 2 órát, és hajnalban már indultam is a buszhoz, ami vitt ausztriába.
arról csak annyit, hogy ott még angolul álmodtam, és nagyon fura volt, amikor egész nap magyarul kellett beszélnem. de volt bennem valami olyan érzés, hogy igen, megcsináltam. egyfajta büszkeség. hogy micsoda félelmekkel mentem oda, és micsoda emlékekkel tértem vissza. nagy döntéseket hoztam, jókat is, rosszakat is, de az enyéimet. és rengeteget tanultam. nem kifejezetten a suliban, bár ott is, de a suli inkább felfogásban változtatott rajtam. nem is konkrétan az angolra gondolok, mert az angolom azért még igencsak fejlesztésre szorul... szóval a tanulást, mint olyat valahogy általánosabban értem. és ezt most nem is fogom kifejteni.
azóta sokan kérdezik, hogy "na és milyen volt?". hát ez a legrosszabb kérdés. mert nem tudok rá válaszolni. mert hosszan nem lehet, meg nem is mindenkinek akarok, röviden meg nem érdemes. jó volt. nagyon jó. intenzív. sűrű. néha nehéz. rengeteg jó embert ismertem meg. az első és az utolsó hónapban sokat sírtam. nagyon szerettem, de bántottam is embereket. mindezekkel együtt, ennek a fél évnek minden pillanatát imádtam.
